Egy jó tanuló sosem lehet sikeres? WTF?

A Forbes magazin cikke nem az első, amit ebben a témában olvasok. El is kezdtem írni erről egy Facebook posztot, de aztán úgy gördültek le a sorok a billentyűzetemről, hogy rájöttem, ebből bizony blogbejegyzés lesz. És lett is, amit most közzé is teszek, mert úgy érzem, nem árt egy másik oldalról is bemutatni ezt a témát.

A cikk, amiről beszélgetünk: Miért sikeresebbek a közepes tanulók, mint a kitűnőek?

Mivel középiskolás koromig végig kitűnő tanuló voltam, színötösre érettségiztem és még a középiskolai évek alatt megszereztem 2 nyelvvizsgát is, bevallom, rohadtul irritál, amikor azt olvasom, hogy ez TÖK CIKI, és aki kitűnő tanuló volt valaha, az ássa el magát, mert úgyis csak egy szolgalelkű, tehetségtelen, sikertelen birka lesz belőle.

Akik ilyeneket mondanak, gyaníthatóan azok közül kerülnek ki, akik az iskolában soha nem értek el semmilyen sikert, a középszerhez tartoztak, és csak irigykedve figyelhették azokat, akik ennél többre vágytak, és tettek is érte. Később pedig, ha valamire mégiscsak vitték, akkor meg vannak róla győződve, hogy ez csakis azért történhetett, mert pocsék tanulók voltak az iskolában.

Ahogy visszagondolok a volt osztályomra, és azokra, akik kitűnő tanulók voltak, hát van köztük orvos, egyetemi oktató, matematikus…csupa “sikertelen” ember…

De nézzük a cikket, a konkrét állításokat:

A jeles diákok sok mindent tudnak, de semmit sem igazán. A közepesek viszont csak azt tanulják meg, ami érdekli őket, így néhány terület specialistájává válhatnak.

Nem igaz. A jeles tanulók azt a területet is jobban és alaposabban ismerik, ami iránt a hármas tanuló úgymond “érdeklődik”. A fiatalok jövőre vonatkozó elképzelései és az ehhez szükséges érdeklődési kör legkésőbb a középiskola első éveire kialakulnak, ekkor már megkezdődik a felkészülés a leendő továbbtanulásra, a “nagybetűs Életre”. Ami azt jelenti, hogy a jó tanulók abban a néhány tantárgyban, ami szükséges majd a felvételihez, továbbtanuláshoz, vérprofivá válnak, tehát szó nincs arról, hogy semmit ne tudnának igazán! A közepesek elsajátítanak néhány dolgot, ami éppen felkelti érdeklődésüket, de ennyi, és igényük sincs többre.

Folyamatos magolás helyett jellemzően sok időt töltenek emberek között, gyakran kezdeményezőbbek, nyitottabbak, ezért eredményesebbek is az életben.

Ez sem igaz. A kitűnő tanulók között ugyanúgy megtalálhatjuk az extrovertált, talpraesett, vezéregyéniség típusú, vagy éppen mókamester személyiségeket, mint ahogy a rossz tanulók között is vannak visszahúzódó, introvertált, szégyellős emberek. Ez egyáltalán nem a tanulmányi eredményeken múlik, ezernyi egyéb tényezőtől függ, hogy ki milyen személyiséggé válik.
A magolás pedig általában a buta emberek szokása, hiszen – mivel ők képtelenek megérteni a tananyagot – nincs más választásuk, mint bemagolni, és aztán magnófelvételszerűen megpróbálni visszaadni azt a számonkérések során. A kitűnő tanulók nem magolnak, hanem – előnyösebb szellemi képességeik birtokában – megkeresik és meglátják az összefüggéseket, megértik az anyagot, és azt könnyebben memorizálják is.

A közepesek általában nem hisznek vakon az oktatási rendszerben. Úgy tekintenek az iskolára, mint egy gyárra, ahol engedelmes, szabálykövető munkavállalókat képeznek ki. Zavarja őket, hogy önálló gondolataik helyet azt kell visszamondaniuk a tanárnak, amit az hallani akar. A kitűnőknek ezzel semmi problémájuk, mert az ő céljuk nem az önérvényesítés, hanem a legjobb jegy megszerzése.

Na, ekkora ökörséget még az életben nem olvastam, de tényleg. Tegyük már helyre a dolgokat:

A kitűnő tanulók “sem hisznek vakon” az oktatási rendszerben, és szó sincs arról, hogy szabálykövető, bégető birkákként jönnének ki az iskolából. (Nem minden iskola birkanevelde!) Sőt, éppen ők azok, akik a tananyaghoz hozzáolvasnak, hozzákutatnak, akik izgalmas vitákat kezdeményeznek a tanárral az órán, akik kezdeményeznek, kiselőadásokat tartanak az őket éppen érdeklő témákban, versenyekre járnak, stb. Igen, próbálnak megfelelni a követelményeknek. Csakhogy később, a nagybetűs életben is lesznek elvárások, követelmények. Társadalomban élünk, így alkalmazkodni, szabályokat követni valamilyen szinten mindenkinek muszáj.

Ha alkalmazott lesz a diákból, akkor sajnos a munkahelyen is alkalmazkodni kell majd, el kell végezni a feladatot, amit a főnök kiad, akkor is, ha az esetleg egy baromság, a főnök pedig hülye. Ha pedig vállalkozó lesz belőle, akkor az ügyfeleknek, vevőknek kell megfelelni, és ők nem középszerű, szar, “jóleszazúgyis” színvonalú munkát akarnak kapni a pénzükért. Tehát lehet ezek ellen lázadni, büszkén döngetve a középszerű melleket, de minek? Ebben a világban élünk, itt kell megfelelni.

És… A kitűnő tanulóknak ne lenne céljuk az önérvényesítés? 😀 😀 😀 Ezen már tényleg csak nevetni lehet. Ha nekik nem, akkor mégis kinek? Megnyugodhattok: mindegyik kitűnő tanuló miniszterelnök, diktátor, de legalábbis sztárügyvéd, milliárdos üzletember vagy magát hülyére kereső orvos akar lenni. Ennél kisebb álmokkal én még kitűnő tanulót nem láttam…kedves önérvényesítő hármas tanulók!

A közepes tanulók csak azokon az órákon figyelnek, amelyek érdekli őket, sőt, meglehet, szabadidejükben az internet segítségével tovább bővítik tudásukat, így a terület szakértőivé válnak. A kitűnők figyelme és energiája ezzel szemben megoszlik, hiszen minden tárgyból a lehető legjobb érdemjegyre törekszenek.

Szinte hihetetlen, de a kitűnő tanulók is tovább bővítik a tudásukat… Amikor én középiskolás voltam (baromira öreg vagyok ám a 35 évemmel) még nem állt rendelkezésre az internet, igazából csak 1-2 embernek volt otthon számítógépe; volt viszont olyan, hogy KÖNYVTÁR. Én minden egyes hónapban kivettem a maximális kivehető mennyiséget (2 könyvtárba jártam), és azt el is olvastam. Utánanéztem annak, ami érdekelt. Nem igazán ismerek olyan hármas tanulót, aki ennél jobban bővítette volna tudását, de ha ti mondjátok, akkor biztos úgy van…

És…hát igen. Most, vállalkozóként sem érdekel minden egyformán, amit csinálok, de valamennyire muszáj érteni azokhoz a dolgokhoz is, amelyek kevésbé érdekelnek:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Lehet, hogy így van, de mégis ki képes erre? :O #talánklapkaúrazvolt #deminem #háthaenélkülismennifog #alelkesedésmegvan #hurrávállalkozunk

Hurrá Vállalkozunk (@hurravallalkozunk) által megosztott bejegyzés,

Nem…Nem tökéletesen, persze hogy nem, az képtelenség. Ez már nem a középiskola. 🙂

De ha nem értünk hozzá egyáltalán, annak szívás a vége…

A jeles tanulok már az első próbálkozásuknál a tökéletességre törekszenek, míg a közepesek akár többszöri nekifutás után sem járnak sikerrel. Ennek következtében felismerhetik hiányosságaikat, tanulhatnak a kudarcokból, és végül célba érhetnek. Minél többször buknak el, annál kevésbé fognak félni a csalódásoktól. Amíg egy maximalista diákot rettentően megviselhet egy esetleges kudarc, addig egy közepest talán arra ösztökél, hogy új oldalról közelítse meg a problémát. A siker rossz tanító! Képes elhitetni a jeles tanulókkal, hogy már mindent tudnak. A közepeseket viszont a hibáik motiválhatják, hogy folyamatosan fejlődjenek.

Ez akár igaz is lehetne, mégsem az, mégpedig nagyon egyszerű okból. A közepes tanulók azért nem járnak sikerrel, mert nem is érdekli őket. (A másik ok, hogy egyszerűen nem képesek többre, mint egy közepes teljesítmény.) Tök mindegy nekik, mi az eredmény. Nem érdekli őket, hogy milyen hiányosságuk van. A lényeg, hogy ne bukjanak meg, túlélésre játszanak. Később a melóhelyen is ez megy majd: csak annyit dolgozni, hogy még ne rúgják ki. Nincs igény a fejlődésre, nincs küzdőszellem, nem akarnak jobbak lenni. 

A kitűnő tanulókat is érik egyébként kudarcok. Ők lesznek azok, akiket ez valóban motiválni fog. Például nézz meg egy kitűnő tanulót, aki a félév elején kap egy rosszabb jegyet. Egész félévben küzdeni fog, vért fog pisilni, hogy kijavítsa és végül ötöst kapjon. Egy hármas tanuló? Mit érdekli? Jóleszazúgy.

Egy kitűnő tanuló nem mer úgy vizsgára menni, hogy ne magolta volna be az összes tételt. Ezzel szemben egy közepes kockázatot vállal azzal, hogy csak a tételek harmadát nézi át. Vagy bejön a húzása, vagy nem. Az iskolával ellentétben az életben nem lehet biztosra menni, felkészülni minden eshetőségre, és a siker érdekében olykor rizikót kell vállalni. Egy közepes tanuló pontosan tudni fogja, hogyan kell észszerű kockázatot vállalni a mindennapokban, míg egy színötös valószínűleg a kockázat fogalmát sem ismeri.

Már megint ez a magolás szó, ami a cikkíró végtelen sötétségét mutatja. Akkor most megsúgom, hogy de, a kitűnő tanulók is szoktak kockázatot vállalni, pont a maximalizmusuk miatt: ha 100%-osan meg akar tanulni mindent, és nem marad rá elég ideje, akkor igen, úgy megy vizsgázni, hogy az utolsó tételekből esetleg semmit sem tud. És sokkal nagyobb kockázatot vállal ezzel, mint egy rossz tanuló, aki nem fog leégni, ha megbukik, hiszen úgyse vár tőle senki semmiféle kimagasló eredményt. Egy kitűnő tanulótól viszont mindenki kiemelkedő eredményt vár, tehát ilyenkor sokkal, de sokkal többet kockáztat…Úgyhogy ennyit arról, hogy ki mennyire vállal kockázatot…

A tanárok leggyakoribb intése a diákok felé, hogy „figyeljenek oda” rá. Ha tanóra alatt megfigyelünk egy átlagos diákot, akkor azt láthatjuk, hogy vagy üres tekintettel mered maga elé, vagy az ablakon bámul ki. Az órán elhangzottak helyett a figyelmét sokkal jobban leköti, hogy arra gondolj, amit csinálni szeretne. Elképzeli, hol lenne, kivel lenne, mit csinálna szívesen, és hogy érezné magát. Nem a négy falra koncentrál, ahova épp be van zárva, hanem a vágyaira, céljaira összpontosít. A kitűnők számára ilyenkor csak a tanár létezik.

Ó drágaságaim, higgyétek el, a kitűnő tanulók is képesek elbambulni. 🙂 De még mennyire.

A közepes tanulók jellemzően lustábbak, nem akarnak túl sok energiát fektetni feladataik megoldásába. Ehelyett az idejüket és energiájukat inkább olyan dolgokra fordítják, amelyek szórakoztatják őket. Ezért törekednek a lehető legegyszerűbb és egyben leghasznosabb megoldásokra. Ennek következtében sokkal innovatívabbak is lehetnek a kitűnő tanulóknál, akik a problémáikat és feladataikat a „könyv szerint” oldanák meg.

Ez sem igaz. Pl. középiskolában én mindig döbbenettel hallgattam, amikor az osztálytársaim arról meséltek, hogy éjjel kettőig-háromig tanultak. Mit? – kérdeztem magamban. Én minden este 10-kor ágyban voltam, pedig még egy csomó különórám is volt, ami nekik nem. Soha nem maradtam fenn éjszaka. Volt egy kitűnő tanuló osztálytársam, aki délutánonként minden brazil szappanoperát megnézett, és másnap azzal szórakoztatta a többieket, hogy elmesélte a tartalmukat. Mégis meg tudott tanulni mindent, meg tudta csinálni a házi feladatokat, amit aztán a hármas tanulók – igen innovatívan – az övéről másoltak le. A többiek is kiolvastak egy fél könyvtárat, mert valahogy jutott rá idejük a “magolás” mellett. Miért gondolják az emberek, hogy a kitűnők egész nap csak magolnak?

A kitűnő tanulók sokszor abban hisznek, hogy az életben való érvényesüléshez nincs másra szükségük, mint jó jegyekre, ezért úgy gondolják, hogy egyedül is képesek elérni azt, amit akarnak. A közepesek viszont (mivel lustábbak) sokszor kérnek segítséget feladataik megoldásához. Emiatt keresik mások társaságát, becsülik, értékelik embertársaikat, és idővel egyre jobban ráéreznek, hogyan kell meggyőzni őket. A közepes tanulók felnőtt korukra általában jobb szociális készségekkel rendelkeznek, mint színötös iskolatársaik.

Én ezzel sem értek egyet, legalábbis a körülöttem lévő példákból egyáltalán nem ezt láttam.

A közepes tanulók nem veszik be a „szerezz jó jegyeket és akkor jól fizető állásod lesz” sztorit. Saját definíciót alkottak a sikerről. Persze tisztában vannak azzal, hogy az iskola fontos dolog, de azzal is, hogy más utak is vezetnek a boldogulás felé. Vállalkozást alapítanak, több munkahelyen dolgoznak, túlóráznak, gazdálkodnak, kereskednek, értékesítenek, továbbadnak, vagy akár tőzsdéznek. A maguk útján válnak sikeressé.

Szerintem nincs összefüggés, emberfüggő, hogy ki alapít vállalkozást, és ki megy el alkalmazottnak. Én pontosan azért találtam meg önmagam a vállalkozásban, mert – ellentétben azzal, amit a Forbes nagyokos cikkírója hangoztat – nem férek bele a hagyományos “birkás” keretekbe, nem viselem el az irányítást, valamint az önmegvalósítás lehetőségének hiányát sem. Pedig ha igazak lennének a cikkben leírtak, akkor boldog birkaként kellene bégetnem egy munkahelyen, és jó munkás-droidként kellene engedelmesen csinálnom, amit a feljebbvalóim előírnak nekem. Hát én erre teljesen alkalmatlan vagyok…

A közepes tanulók közül jóval többen alapítanak saját vállalkozást és válnak tehetséges vezetővé. Kockázatvállalók, álmodozók, innovátorok, emberközpontúak és nem félnek a kudarctól. Ez egy sikeres vállalkozó jellemrajza.

Ezzel szemben a kitűnők megszokták, hogy mások elvárásait, utasításait teljesítsék, szófogadók, de csak stabil feltételek között tudnak dolgozni. Nehezen döntenek, félnek a hibázás lehetőségétől, ezért sok esetben csupán mások ötleteinek kivitelezésére alkalmasak.

Nem tudom, de én szívesen látnék egy konkrét statisztikát arról, hogy a kitűnők ill. rossz tanulók hány százaléka alapít sikeres vállalkozást, mert légből kapott, fals információkkal szerintem hülyeség dobálózni. 

Azt pedig, hogy a kitűnők mennyire szófogadóak és mások utasítását teljesítik, talán már sikerült érzékeltetnem – ez egész egyszerűen mocskos hazugság, és olyannyira nem igaz, hogy amikor nekem így kellett élnem, alkalmazottként, konkrétan belebetegedtem. 

Összességében véve úgy gondolom, hogy a cikkírót valami nagy trauma érhette gyerekkorában, amiért most ilyen sületlenségeket írogat, ráadásul mindezt úgy, hogy  FELTÉTELEZ dolgokat, amelyeket viszont egyáltalán nem tud, mivel soha az életben nem volt egy kitűnő tanuló bőrében; csak megpróbálja elképzelni, hogy az milyen lehet, (talán elolvasta Karinthy novelláját, és Steinmann figurájából inspirálódott?). De talán nem ártott volna a cikk összehányása előtt beszélgetni olyan emberekkel, akikről cikket írt.

Én olyan iskolába jártam – és ennek bevallom, örülök – ahol még nem volt ciki jó tanulónak lenni, nem volt ciki karrierre vágyni, és inspiráló volt okos, intelligens, gondolkodó, céltudatos emberek között lenni. Nagy kár, hogy a cikkíró sosem lehetett tagja ilyen közösségnek, és nem érti: attól, hogy egy ember már fiatalkorában maximalista/becsvágyó, és élvezi azt, hogy jó eredményeket produkál, attól még nem feltétlenül lesz rossz ember. Mindenki keresi a saját útját, és azt sokszor nem is olyan egyszerű megtalálni (nézz meg például engem: honnan tudtam volna 18 évesen, hogy online marketinggel fogok majd foglalkozni, amikor nem is létezett még ez a szakma?), de ha az ember csak hanyagul, félgőzzel végzi a dolgát, akkor végig ott lesz benne az érzés: Ezt jobban kellett volna csinálni! Nem tettél bele annyi energiát, amennyit lehetett volna!

Igen, maximalistának lenni sokszor pocsék, mert ritkán vagy megelégedve azzal, amit csinálsz, de éppen ez sarkall arra, hogy többet, jobbat hozzál ki magadból. Ha pedig nem sikerül, hát igen, az lesújtó érzés. Az ember megtanulja, hogy sajnos nem lehet mindig minden tökéletes; ha arra vársz, hogy az legyen, akkor sosem fog eljönni a tökéletes pillanat, és lemaradsz valamiről. Jobb a kész, mint a tökéletes – ezt vállalkozóként tudom, egykori kitűnő tanulóként égnek áll tőle a hátamon a szőr. 🙂 

De oké. Tegyük fel, hogy igaz, ami a cikkben áll, és tényleg sohasem lehetnek sikeresek azok, akik az iskolában kitűnő tanulók. Még ebben az esetben sem érzem indokoltnak a cikk támadó, lekezelő, megvető stílusát (és itt most igazából nem is csak erre az egy cikkre gondolok; ez már a sokadik, amit ebben a témában olvasok, ezért is borult ki a bili, és született meg ez a blogbejegyzés). A szorgalom, a tudás, a becsvágy, a maximalizmus szerintem igenis tiszteletre méltó. És normális esetben tiszteletet is kelt; egy normális közösségben a kitűnő tanulót lehet utálni, de a teljesítményéért akkor is elismerés illeti (mondom: NORMÁLIS közösségben…). 

Szóval, kedves kitűnő tanulók, véleményem szerint ne kössétek fel magatokat, talán még lehet belőletek is sikeres ember, vagy ha az nem is, hát legalább egy szaros orvos, matematikus, egyetemi tanár…(irónia)

És a hármas tanulók se bízzák el magukat – a hármas mellé nem fog senki automatikusan a kezükbe nyomni egy jól működő vállalkozást. Azért bizony az okosnak és butának, szorgalmasnak és lustának, kettes vagy ötös tanulónak, MINDENKINEK meg kell küzdenie.

A végső következtetés: attól, hogy rosszul tanulsz, még nem biztos, hogy sikeres leszel 😀

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.