November van, és kezdenek felbukkanni a téliaraszolók. Erről jutott eszembe életem egyik legnagyobb példányszámú észlelése.
2014 volt, és egy panzióban laktam, ahol a bejárati ajtó fölött éjjel is égett a lámpa. Egyik éjjel meglepődve észleltem, hogy szó szerint hemzsegnek ott a lepkék! Ez azért is volt furcsa, mert az a hely nem volt különösebben lepkegazdag, ám ekkor összesen 24 példányt számoltam meg. Mindezt egy kb. 1 négyzetméternyi felületen. Nagyrészt nagy téliaraszolók voltak, és néhány kis téliaraszoló. A mai napig nagyon sajnálom, hogy nem fotóztam le őket, de túl magasan voltak, és nem sok látszódott volna belőlük. Ennek ellenére mégis érdemes lett volna megörökíteni, még ha csak kis foltok is lettek volna a képen. Az emlékeimben azért örökre megmaradnak. (A kép pedig természetesen AI, hogy legyen mivel illusztrálni a posztot.)





